KEEP CALM AND CARRY ON

A legutóbbi NET-WORKS képzés során egy interaktív csoportos játék kellős közepébe csöppentem érkezésemkor, de viszonylag gyorsan rájöttem a helyzetre is, a témára is és arra is, hogy én ebben nem vagyok jó…

A játék lényegében azt mutatta be, hogy mennyire szélsebesen tud terjedni egy „krízishelyzet” és mennyire nagy kihívás megtalálni a jó reakciót a lehető legrövidebb idő alatt. A csapat egyik felének az volt a feladata, hogy egy előzetesen meghirdetett esemény előre nem látható körülménye (az étterem által meghirdetett akciós menüre túl sokan jelentkeztek és ráadásul kánikula is nehezítette a sorban állást, a másik esetben a vízilabda közvetítése megszakadt az újonnan bemutatkozó tv csatornánál) kapcsán trollkodjon a Facebookon, míg a csapat másik felének küszködnie kellett a nyugtatással, csitítással és a végén már a hírneve megőrzésének kényszerével. 

Úgy tűnt, ez nem könnyű feladat, de őszintén szólva én egyik szituációt sem éreztem a magaménak. Nem tudok trollkodni és nem is akarok, egyáltalán nem értem, hogy ez kinek-minek és főleg miért jó… Ha gondom van, akkor odamegyek az üzletvezetőhöz/esemény szervezőhöz stb. és elmondom neki, hogy mi a bajom. Általános tapasztalat, hogy az esetek túlnyomó többségében megoldódik a helyzet, és mindenki elégedetten távozik. Ha meg nem, akkor jó messzire elkerülöm a helyet és az ismerőseimnek sem fogom ajánlani. Ráadásul nem is egyezik a személyiségemmel ez a szájkarate-zés vagy talán a digitális világban hívjuk inkább textkarate-zésnek (csakhogy bővítsem a digitális kommunikáció szókincsét.. :-))

A másik, védekező oldalt elnézve pedig nem értem, hogy miért kellene azonnal reagálni a „krízis” üzenetekre. Másnapra már különben is kit hoz lázba az a több száz komment. Az interneten minden gyorsan terjed és gyorsan el is felejtődik. Persze, van nyoma meg bármikor rákereshető, de olyan mennyiségű információ zúdul ránk manapság, hogy nekem egyszerűen már nincs kapacitásom arra, hogy még ilyen véleményáradatokkal is foglalkozzak. De akkor kinek van? Ráadásul ezt szűrni kell egyénileg, mert én a közepesen szkeptikusok táborát erősítem, vagyis megpróbálok meggyőződni a leírtak hitelességéről.

Értem én, hogy a digitális tér manapság az úr, és ott lehet első kézből kapni az infókat, de nem szabad hagyni, hogy egyetlen félresikerült eset miatt cégek essenek abba a hibába, hogy: „Atyaég zúgolódik a Facebook, gyorsan elkezdek magyarázkodni!!” A végén már azért is amiért nem is hibásak. Csak azért mert a tömeg ezt kívánja.

Ha egy étterem bakizik és nem tudja megoldani az általa meghirdetett akciót a nem várt számosságú jelentkező és a kánikula kombója miatt egy alkalommal, az még nem jelenti azt, hogy rossz lenne ott a kaja, kevésbé figyelnének oda a vendégekre vagy hogy bármiben is csökkent volna a színvonal.

És amit még fontosnak tartok és ezt szuperül alá is támasztotta a Nescafé-s esettanulmány, hogy tanuljuk már meg végre, hogy nem kell mindent elhinni, amit az interneten olvasunk és főleg nem kéne a kereszteslovagjává válnunk olyan dolgoknak, amit 3 mp-el korábban postoltak, zéró előzménnyel viszont izgalmas, trollkodásra buzdító hívószavakkal.