Alig három héttel - most már inkább négy - héttel ezelőtt egy Facebook hirdetési munkacsoport alakult: az volt a feladatunk, hogy hirdessük a
Kürt-Networks nyílt napját. Nem csak rajtunk múlt, hiszen nem csak a Facebook-on keresztül jutott el a hír az érdeklődőkhöz... de végül a jelenlegi Networks hallgatókkal és a látogatókkal együtt majd' kétszázan lehettünk.
E jeles alkalommal Dr. Fehér Katalin, Pöltl Ákos, Toldi György és Siska Mátyás jelentek meg a porondon. Mint Networks hallgatónak mázlim volt, mert a második sorból követhettem az előadókat.
Dr. Fehér Katalin azzal az egyszerűnek tűnő kérdéssel indított, hogy vajon rákerestünk-e már magunkra a digitális univerzumban. Bizony. Jó kérdés... így azt a feladatot kaptuk, hogy mindenki keressen rá a mellette ülőre. Jól látható volt így, hogy mennyire kontrolláltak a közösségi oldalak láthatóságai, illetve egészen pontosan az, hogy milyen digitális nyomot hagyunk magunk után. Ugyanis ezeket a nyomokat a legnehezebb eltüntetni, már ha egyáltalán lehetséges. A digitális valónkat pedig ugyanúgy el kell készíteni, mint ahogy reggelente nap mint nap gatyába rázzuk magunkat. Érdemes például megkérdezni magunkat, hogy a webes fotóim vajon tíz év múlva is azt fogják-e tükrözni, amit magamról mutatni akarok. Egyik legfontosabb tanácsa az volt, hogy döntsük el, mikor kik vagyunk, és mikor kinek akarunk látszani. Az, hogy mit látnak rólunk a weben, különböző kontextusokba kerülve mást és mást jelenthet, így erősen ajánlott figyelni arra, hogy miket töltünk fel magunkról.
Másfelől, ezeket a digitális nyomokat nagyon nehéz eltüntetni. Példának felhozta az újságíró
Evan Ratliff estét, aki
megpróbált eltűnni a valóságban és a digitális világból is. Sem mobiltelefont, sem bankkártyát, sem internetet nem használt, hogy rejtve maradhasson. Hiába ügyelt azonban arra, hogy ne hagyjon nyomakt, korábbi online viselkedéséből valamennyire rekonstruálták, hogy merre járhat - így tudta meg ő is, hogy mennyi információt gyűjtöttek össze róla a digitális valóságban. Végül feladta magát, és enyhén paranoiás lett - nem olvastam utána, de remélem már kigyógyult belőle.
Tehát a fő kérdés az, hogy mennyire tudunk láthatatlanok lenni - akkor, ha akarunk? Akarjuk-e hogy felismerjenek? Egy kortárs művész,
Hasan Elahi, aki bár amerikai állampolgár származása miatt gyanúba keveredett az ikertornyok pusztulásakor, egyenesen névjegyévé és művészete élő részévé tette az állandó posztolást, blogolást, twitterezést, check-in-t, fotózást, stb. Még a
TED-talks-on is beszél erről. Egyszóval többféle hozzáállás van, a fontos az, hogy ne menjünk el mellette, és figyeljünk arra, hogy mi kerül ki a webre rólunk. Ha ez számít nekünk. Ugyanis, állítja Katalin, "Aki maximalista az életben, az a neten is az, aki laza életet él, a neten még lazább".
Pöltl Ákos a social PR erdejébe vitte digitális identitásunkat. Kiemelte, hogy a közösségi platformok a felhasználók által készített tartalmakkal (user generated content) alapjaiban változtatták meg a tradicionális PR-t és újságírást. Pontosan emiatt, mivel a kétirányú kommunikáció alap, nem működik a pusztán eszközcentrikus gondolkodás, a stratégiai megközelítés létfontosságú. Például az újságírók a közösségi médiát használva olyan tartalmakat találhatnak, amelyet magától a vállalattól személyesen sosem tudnának meg.
Ezen felül a krízishelyzetek szerepe is felértékelődött: nincs két nap összeülni és kitalálni, hogy mi legyen a megoldás, sokkal hamarabb, adott esetben fél órán belül készen kell állni reagálni.
A social PR elemeit Ákos a következőkben látja:
- Autentikus jelenlét
- Konzisztencia, hitelesség
- Figyelj és válaszolj
- Hozzáadott érték
- Megosztás (share)
- Türelem
A legfontosabb az, hogy ha egyszer elkezdtem kommunikálni social PR útján, akkor nem szabad abbahagyni. Jobb inkább el sem kezdni, mint elkezdeni, s utána abbahagyni.
Kiemelte még, hogy a népszerűség és befolyás két különböző dolog - valamint, hogy a tartalom mindennek az alfája és omegája. (Content is the King. Megint. Illetve még mindig.)
Mert mik a közösség elvárásai? Információ, segítség, megbecsülés, segítség, bevonódás, szórakoztatás.
Azon az úton vagyunk, amikor a szokványos sajtónyilatkozatot,
press releas-t, felváltja a "social media release", ahol a tartalomhoz a forrást is megadom (linkek, videók, fényképek gyűjteménye, stb).
Esettanulmányként az
Eurostar vonat esetét (beragadt a csatornában Franciaország és Anglia között). Amint leállt a vonat, az utasok máris twittelési-rohamba kezdtek, hogy mi történhetett, és miért nem mond senki semmit - alig fél órán belül komoly weboldalak tudósítottak az esetről. Mire a vállalat feleszmélt, már óriási felháborodás volt - hogy miért nem mondanak semmit egy órán belül.
A legfontosabb tanulságok:
- gyorsan reagálni, akár csak egy mondatban, de tájékoztatni mindenkit a kialakult helyzetről
- ha valamit elrontottunk, a bocsánatkérés a legjobb eszköz.
Azt pedig, hogy egy urbánus legendából hogyan lesz valódi reklám - mivel az eredetit nem találták, mert senki nem emlékezett rá -
itt tekinthetitek meg.
Toldi György elsősorban a kommunikáció - adatbiztonság relációjáról beszélt. Először is felhívta a figyelmünket az információ és adat közti különbségre. Az információ ismerethiányt csökkent, valami újat tudhatunk meg általa, míg az adat esetében nem a személyes vonatkozások érdekelnek, hanem a megszerzett adatot fel akarom használni.
A közösségi médiában mindenki valós adatot, vagyis információt oszt meg saját magáról, mert azt osztjuk meg, ami fontos nekünk. Ezek a digitális nyomok egy támadó személy számára adatok, amelyek ma már abszolút hitelesnek számítanak - és én mint felhasználó gyakran nem tudom meghatározni, hogy mi történik ezekkel az információkkal, milyen szerveren tárolódnak, stb.
Az is kérdés persze, hogy kinek adunk engedélyt, hogy megtaláljon minket (privacy beállítások, stb).
Például a BranchOut az nem LinkedIn, mivel a BranchOut a facebook profilunkból generálja az információt.
Egyre komolyabb iparág a betörés-szakma a neten – célzott vírusról van szó, a globális víruskeresők nem fogják felismerni, így védtelenek maradunk a támadással szemben. Alap-hecker csomagok még meg is vásárolhatóak.
Ezzel pedig meg is érkeztünk Siska Mátyás előadásához, amely a sokat emlegetett Nescafé-ügyről szólt. Lebbenjen hát fel a fátyol végre, hogy mi is ez a Nescafé-sztori, és miért olyan kiemelkedően fontos mindenkinek, aki egy kicsit szakmabeli. Erről viszont vendégírásunk van, így azt a következő bejegyzésben olvashatjátok.
