2012. április 11., szerda

Tavaszodik

Itt a tavasz végre (akármilyen hideg is volt Húsvétkor - Szigligeten még hópelyhek is leskelődtek)!
És itt az új Networks évfolyam is... és egy kicsit megújult a blog is. Reméljük, hogy nem bánjátok :).
Minden visszajelzést szívesen veszünk, hiszen azt már megtanultuk, hogy a kétirányú kommunikációé a jövő.

Mindenki írását szívesen fogadjuk, aki esetleg nincs a  szerkesztő csapatban, de megihleti egy-egy előadás, az ne kössön csomót a tollára. Meghívunk írónak, posztolhatod a saját írásodat, és egy kicsit a blog-bejegyzés szerkesztésébe is belepillanthatsz. Ha nincs ehhez kedved, akkor meg csak küldd el nekünk.

Szép tavaszt mindenkinek!

WOM – Szóbeszéd marketing, azaz a 21. Század népmeséi

A nagypénteki első előadónk Berényi Konrád volt, akinek a nevével a legtöbb marketinges találkozott már, de aki esetleg még nem futott bele, az az online marketing blogon olvashat tőle hasznos írásokat.

Elmondta, hogy az ügyfélközpontú marketing egy szemléletváltás következménye. Marketingesként ma már nem az az elsődleges célunk, hogy terméket sózzunk rá az ügyfelünkre, hanem az, hogy belőle elégedett ügyfél váljék - hiszen az ügyféllétra legalsó fokán is ők állnak. A visszatérő és az elkötelezett ügyfél sem kevésbé fontos számunkra, de az "evangelista" az, aki igazán érdekes lehetőségeket jelent. De milyen is az evangelista ügyfél? Terjeszti az igét rólunk, mint Jézus tanítványai tették ezt annak idején :) (Amikor idáig jutottunk, Konrád egy kérdéssel hozta zavarba hozta hallgatóit. Vajon lehet-e még az evangelistánál is jobb ügyfél? Kérdése önmagában is előrejelezte, hogy valamit még tartogat nekünk ez az előadás.) A felelős ügyfél az, aki ügyféllétránk csúcsán trónolva a cégünk számára legfontosabb küldetést teljesíti be. Mitől is válik felelőssé egy ügyfél? Ha ő úgy érzi, hogy számára vagyunk olyan fontosak, hogy ne csak terjessze szolgáltatásunk, termékünk hírét, hanem önkéntes képviselőként meg is védi azt. Már az evangelista ügyfélnél az Apple jött elő példának - hiszen tényleg: legtöbben, akik Apple terméket használtunk, már terjesztjük is az igét. (Jómagam is éppen egy iMacen gépelve ezt a bejegyzést, szívesen ajánlom és ajánlottam is már másoknak is az Apple termékeket, miközben nekem is egyre jobban és jobban válnak mindennapjaim részévé.)

A felelős ügyfélviselkedés pedig akkor figyelhető meg, ha például bárki elkezdi szidni például az Apple termékeket az online közösségi térben,akkor rögtön felbukkan jónéhány felelős Apple-ügyfél, aki megvédi a azokat. Mi kell ahhoz, hogy ilyen ügyfélkörünk legyen? Az Applenél sem volt elég önmagában a termék minősége, ezért tudatosan fel is építették ezt - az első céges evangelista Guy Kawasaki volt .
Kik az aktív ügyfeleink? Miről ismerjük meg őket? Ők a véleményvezérek, akiknek van véleménye és azt meg is osztják. Tudnak befolyásolni, de mi is befolyásolhatjuk Őket.

A szóbeszéd akár 30-60 százalékkal is gyorsabban képes terjedni, mint bármilyen más csatornán közölt információ - no de az sem mindegy azért, hogy ki mondja :) A rossz hírek akár hétszer olyan gyorsan is terjedhetnek mint a jó hírek - sajnos. De mitől is terjed a hír? Mi érdekes? Mit és miért osztunk meg akár mi magunk is? Akkor tudunk a hírek részeseivé válni, akkor osztjuk meg azokat, ha érzelmeket váltanak ki. És hogy milyen szóbeszéd-marketing opcióink vannak? A buzztól az értékelő marketingig vette végig Konrád a lehetőségeket. Megtudhattuk, miért is olyan nehéz jó vírusmarketinget előállítani. (Ha még magunk nem futottunk volna bele hasonló kudarcba, vagyis hogy nagy lelkesen kitaláltuk, vagy akár le is gyártottuk a kampányt és a kész terméket látva jöttünk rá, hogy ez nem hogy vírusként nem fog terjedni, hanem kimondottan erőltetett lenne és ama nagy lendülettel mellyel elkészítettük a fiók legmélyére süllyesztettük, hogy még az enyészet se találjon rá...)

Visszakanyarodva az előadás kezdetéhez, a marketing szemléletváltás és a szóbeszéd marketing felismerése, hogy a boldog ügyfél a legjobb ajánlólevél....

Puskás Kata Szidónia

Az üzenet Én vagyok

Fehér Katalin
Az üzenet Én vagyok

A címet magamtól loptam (legyen itt kapcsolódás egy másik lopási esetre a blogon, bár csak a "lopás" szó ürügyén, lásd kabátlopás blogbejegyzés). Ezzel a címmel egy McLuhan-konferencián próbáltam gondolatokat ébreszteni a résztvevők fejében. A téma erőteljesen szivárog nemzetközi irányból, s itthon is megtalálja lassan a helyét. Most pedig elvileg a Kürt Networks képzésének blogjában is.

És honnan is indul a történet. Egy McLuhan nevű kanadai médiatudós, aki a hatvanas években már megálmodta a globális falut, egy egyszerű egyenlettel nemcsak beírta magát a médiatörténetbe, hanem olyan mennyiségű hivatkozást is értelmezést generált, amire a társadalomtudományban kevesen képesek.

Mi is ez az egyenlet? Hogyan lehet médiára egyenletet írni? Hát így:

„a média maga az üzenet” (medium is the message).

Olyan mondat ez, amit jó ízlelgetni, átgondolni. Mikor tanítom ezt az egy mondatot (igen hálás dolog összetettsége okán), mindig újabb és újabb, aktuális és friss példák jutnak eszembe.

Újmédia-kutatóként és egy nemzetközi McLuhan Emlékkonferenciára készülve elgondolkoztam. Gyanítottam, hogy az egyenletről sok szó esik majd, ahogyan annak hivatkozásairól, és a hivatkozások hivatkozásairól is (aki látta a Bryan életét, egy másik képlet szerint folytathatja). Ez már a kutatóknál alapprotokoll, sokszor csak kapkodom a fejem, mennyire.

Maradtam a „lecsupaszításnál”. Az egyenletre magára koncentráltam. És az új médiára. „Redesign” – gondoltam. Az egyenletben ki kell cserélni valamit. Kivettem a médiát és a helyére tettem az Én-t.

„Az üzenet Én vagyok” (The Message Is Me)

Az Én a webre költözött. Ha valaki nincs online, felmerül, hogy nem is létezik. S a kérdés, van-e olyan személy, aki egyáltalán nem lelhető fel online. Ki az, aki saját döntéssel marad háttérben és ki az, akinek például a munkaadója szabályozza.

A Me 1.0 még mindössze adat volt vagy szöveges üzenetsorok lenyomatában létezett, az azonosíthatóságot meghagyták maguknak az online megjelenő vállalatok, intézmények, márkák, az első bloggerek. Korábban a nicknevek, az anonimitás, a kísérletezés és voyerizmus jellemezte a webet. A dinamikus bővüléssel és a szolgáltatások átalakulásával a láthatóság és nevesítés, a kereshetőség és megtalálhatóság jelent meg. Kirajzolódott a digitális identitás, melynek lenyomatai „örökre” a merev lemezen maradnak.

A weben élünk, alkotunk, itt tudunk megfigyelni és itt figyelmek meg mások. Nem feltétlenül paranoid az ügy, mindenestre elgondolkoztató. Újradefiniálhatjuk magunkat aszerint, hogy a nyilvánosság előtt mennyire akarunk láthatóak lenni, milyen közösségekhez akarunk és nem akarunk tartozni. S azzal is üzenünk, ha online láthatóak vagyunk és azzal is, ha nem.

Ha a téma hosszabb változatban is érdekli a Tisztelt Blogolvasót, magyar nyelven márciustól lesz elérhető itt: Replika, 76. 2011/3. szám.*

* Mert (még) létezik a szerzői jog, s (még) nincs minden online.

©Fehér Katalin PhD
Budapest, 2012. február 19.

A messziről jött ember

Tudtuk, hogy ez egy kicsit másmilyen nap lesz, mint a megszokottak. Emiatt sajnáltam is azt a két későbbi előadót, akik pont ma jöttek ki megnézni, hogy milyen is ez a képzés. Még mondtam is nekik az elején, hogy hááát, jöhettek volna máskor, hogy lássák általában milyen klassz az egész és hogyan épülnek fel a napok... ehhez képest köszönték szépen nagyon az élményt, láthatóan rettenetesen élvezték a délutánt.

Úgy kezdődött, hogy előbb értem oda és egy amerikai akcentussal beszélő középkorú, jó megjelenésű fickó odajött hozzám bemutatkozni és rögtön beszélgetni velem. A szokásos magyaros mentalitással udvariasan beszélgettem vele, miközben szentségeltem magamban, hogy nem fogom tudni befejezni azt az e-mailt, amit a kezdésig el akartam küldeni. Emiatt a közvetlenkedő amerikás magyar miatt.

Hát így találkoztam először Horváth Lacival. Aki egy fél óra múlva Laci lett, egy óra elteltével egy olyan kollega, aki ugyan nem kishazánkban, hanem kint élte át az internet születését -és emiatt nyilván más dolgokkal találkozott-, de mégis úgy éreztem, mintha a szomszéd irodaházban lett volna végig. Másfél óra múlva egy olyan tapasztalt és nyitott online szakemberré vált a szememben, akit még jobban szerettem volna megismerni, két óra múlva már legalább három olyan axióma-jellegű mondatát írtam fel a kicsi füzetembe, amit naponta elő kéne venni a munkaidő elején és ennek fényében dolgozni végig a napot (...és bejelöltem a facebookon). Két és fél óra múlva pedig a közös csoportfotózáson magától értetődő volt, hogy magunk közé hívtuk, legyen velünk a tablón.

Nem igazán tudom leírni, miről beszélt. Inspirált, kedvet hozott, megint dolgozni akartam rég megunt projekteken. Beszélt ugyanarról, amiről mi már korábban, csak máshonnan nézve. Mesélt hatalmas melléfogásokról és véletlennek tűnő, szerencsés egybeesésekről. Mesélt egy iparág születéséről, konkrét példákkal, vicces anekdótákkal vagy a szomorú valósággal. Átéltünk vele a nagyvilágból hozott nagyon hasonló online kommunikációs eseményeket, mint itthon – mégis valahogy más léptékkel.

Egyszóval lassan 20 év tapasztalatát adta át lelkesen, őszintén, viccesen és ironikusan. És még tartalmas is volt.

Hogy mit írtam fel?

- itt a bukás egy stigma, Amerikában pedig “badge of honour”, a legnagyobb elismerés

- a cloud a tegnap - a social a ma - a platform pedig a holnap

- execution is everything

+1: A siker feltétele, hogy megjelenj!

... pl itt a KürtAkadémia Networks képzésén :) ugye

Kabátlopásba keveredtem


OK, akkor most a mindenki estéjét (2012. január 13, péntek) felborzoló kabátlopás ügyét elmesélem...

Röviden: Nem volt kabátlopás. :))

Hosszan: Megyek, venném fel a kabátom, hogy Radics Mátéval mehessünk haza. A sálam a helyén. De alatta egy másik kabát. Megborzongtam a hidegtől, ami kint vár majd… És el is szomorodtam, hogy a felségemtől nemrég kapott kabátomnak lába kélt.

Mint mérgezett egér rohangáltam a ruhatárban, ahol több hasonló kabát is van, de egyik sem az enyém... :(
Bent a teremben van egy olyasmi kabát, mint az enyém - hogy került ez ide, kérdem magamban -, de a zsebében nem a megfelelő kulcs. Ez Geyer Attila kabátja. Mondja Ő. (Hú de ciki, nyúlkálok más kabátjának a zsebében...)

Még mindig nincs meg a kabátom.

Sok-sok ismeretlen, furán öltözött ember. Bácsi hangú, szőrös karú szőke maca; fűszoknyás és száris lányok, lovagok és lovaginák...


Na, Máté mondja, írjunk SMS-t minden fiúnak, hátha véletlen felvette... 2 válasz jött. Végvári Imitől és Káli Gyuritól.
Káli Gyurinál volt egy megoldási javaslat, megkeresi azt a rendezvényszervező kolléganőjét, aki a helyszínt adta, és a szexi ápoló néni, rocker nagybácsival felszerelt rendezvény ügyeit intézi...

Addig Máté küld a lányoknak is egy üzenetet, mert hátha a srácok vezetnek, talán tudnak nekik is szólni; meg a networking is fontos, ugye?

Net works és jön is Gyuri kolléganője. Szól a főembernek...
Még pár perc és repül felénk egy angyal, akinél ott figyel a kabátom. Máté meg is örökítette ezt...
A sokkra felajánl egy italt, amit egy koccintással, az Angyalommal magamhoz is vettem.

És mindezt OKOStelefon nélkül nem is tudtuk volna megtenni... Így most először Máté már meg is közelíti az ingyenes havi 1000 elhasznált SMS-t.

Wikimarketing és Geolokáció

Véget ért a” téli szünet”. Valószínűleg nem egyedül, alig vártam a januári első képzési napot.
Csalódni most sem kellett, nagyon izgalmas előadásokat hallottunk és nagyon sok új információval gazdagodtunk, ráadásul egyre inkább a gyakorlati irányba terelődtek az ismeretek.

A két előadó (mindenképpen szeretném elkerülni azt a látszatot, hogy csak azokról írok, akivel előadás előtt a teraszon együtt cigizünk, tehát következzen a teljes délután krónikája:


http://mediapedia.hu/soos-gergely http://hu.linkedin.com/in/koronix
Neo Interactive alapító-ügyvezető: Head of Creative and Social at Fastbridge Hungary


Az előadók tudásuk és többéves tapasztalatuk csak kis szeletét oszthatták meg az időkorlát miatt, ezért gondolom hasznosnak a fent megadott háttérinformációkat.
Csak címszavakban az elhangzottakról:

1.Wikimarketing (Soós Gergely)

A Wikipédiát és klónjait eddig is használtuk, de főleg statikus információszerzésre. Gergő logikusan bemutatta - látogatottsági adatok és tartalomfogyasztási szokások elemzését is megosztva velünk - hogyan lehet ennek a szegmensnek a népszerűségét háttérin formációkat a hirdetők, ha nem is direktben, mert a Wikipédia felületein hirdetések nem helyezhetőek el.

Készíthetünk pl. saját wiki-t az alábbi hozzáadott értékekkel:

- Felhasználóbarátabb felület (Wikipédiánál)
- PR, márkázási és reklámozási lehetőségek
- Linképítésre (SEO) használható
- Szakmai moderáció
- Körülhatárolt (niche) tematika köré épül, lehetőség long-tail tartalmakra
- Tudunk jó tartalommal forgalmat generálni („vadiúj” szlogen: „Content is KING”J)

Miért is jó ez a hirdetőnek?

- A keresőből becsatornázott forgalom továbbterelése a hirdető oldalára.
- A konkurensekre történő keresés lefölözése.
- Hiteles, hozzáértő márka felépítése.
- A hirdető saját weboldalának Google helyezése is folyamatosan javul.

A név maga a hawaii wiki wiki kifejezésből ered, ami „fürgét” vagy „nagyon gyorsat” jelent. A Honolulu Repülőtéren a terminálok közötti járatokat nevezik Wiki Wiki Busnak, azt szándékozván jelezni, hogy e járatok gyorsan közlekednek. Szálljunk fel rá minél előbb, minél többen.


2. Geolokáció (Koronics Krisztián)

Ez a cím még az előzőnél is durvábban hangzott, no lássuk mit takar :).
Nagyon izgalmas volt a téma, sajnos a blog műfajánál fogva nem igazán támogatja a vizuális megjelenítést, de megpróbálom írásban „láttatni”, amit képben itt nem lehet megjeleníteni.

A geolokáció definíciója: egy tárgy valóságban való földrajzi pozíciójának beazonosítása.

Kicsit bővebben: A mobiltechnológiák fejlődése nyomán ma már nem csak az internetet, de vele együtt a GPS-t is zsebünkben hordjuk. A geolokáció pontos meghatározásának lehetősége a közösségi szolgáltatások területén is új irányokat és új üzleti modelleket nyitott.
Mindez komolyabb innováció nélkül mégsem lenne elegendő ahhoz, hogy a geolokációt komoly lehetőségeket rejtő, új netes irányzatként értékeljük. Ehhez még szükség volt egy működőképes - vagy legalábbis, komoly reményekkel kecsegtető - üzleti modellre, amely természetesen mi másra épülhetne, mint a social networkingre.

Krisztián rámutatott néhány alapvetésre:
· A hely határozza meg viselkedésemet
· Azonosíthatóak akarunk lenni
· Egy kis történelem (Az I. világháború lövészárkától a 2001-es WTC merényletig)
· De miért érdekes mindez?

A jövő:
· Geosocial networking
· Akkor hova is csekkoljunk? (Zavarba ejtő a választás sokasága)
· És a krém...mi más, mint a foursquare
· ...és ne felejts el becsekkolni! :)

3.Gyakorlat (by Végvári Imi):

„Van egy éttermed. Meghirdettél egy olyan akciót, ami egy hétig tart - és a lényege, hogy az a vendéged, aki menüt fogyaszt ebédre és becsekkol Foursquare-en hozzád, kap egy ingyen menüt is, ha partnerrel érkezett az éttermedbe. Az akció első napján, 12.00-kor tele van az étterem. Ráadásul kint, a decemberi hidegben óriási sor kígyózik kint. Az éttermed Foursquare és Facebook oldalán elkezdenek megjelenni a negatív kommentek. Mi az az első három dolog amit teszel? Írd be itt kommentben!”

Erre rövid időn belül 27 komment érkezett, szívem szerint idézném mindegyiket, de hely- hiány miatt ezt most kihagyom, itt olvashatóak (bár ez zárt csoportL):

Akárhonnan nézzük - ACTIVE VISION BUSINESS - Milyen a jó informatikus?

Ezek a címszavak, de a lényeg nem csak ebben van. A Kürt Akadémia Online-Networks december 16-i előadása kicsit zökkenve indult. Forgalmi dugók miatt pár perccel később kezdtünk, hogy lehetőleg mindenkit meg tudjunk várni. A napirendet nem ismertük pontosan, kimentünk egy „uccsó” cigire, amihez csatlakozott hozzánk csoporttársunk Anton Kovach. Elárulta, hogy ő lesz az első előadó, s kicsit feszengve hozzátette, hogy ő nem egy profi előadó, ezért kérte, hogy interaktivitásunkkal segítsük a prezi sikerét. Ezt meg is ígértük Rákóczi Feri barátommal, aztán menetközben kiderült, hogy erre abszolút semmi szükség nincs. Eddig se „amatőr” előadókkal volt szerencsénk találkozni, de Anton stílusa, mondanivalója, összeszedett, informatív előadása ugyanolyan profi volt, mint bármelyik eddigi. Túl a mesébe illő (legkisebb királyfi szerencsepróbálása) személyes karriertörténetén, - szívem szerint főleg erről írnék, de akkor nem marad hely másra,- ezért a hivatkozás itt:
Feltétlenül olvassátok el Kovach Anton mintaértékű „ars poetica”-ját:
a kapcsolódó sajtóanyagokkal együtt:
Nem tudom megállni, hogy ne idézzek a kapcsolódó cikkből:
„Kovach Anton élete filmre kívánkozik. Az Active Vision tulajdonos-ügyvezetője ugyan magyar származású, de tizenhét éves koráig nem beszélt magyarul. Művészeti pályáról álmodott, de végül a Budapesti Műszaki Egyetemen kötött ki, ahol elsőévesen megnyerte a TDK-t. De nem lett szobatudós, már az egyetemi évek alatt szoftverfejlesztő vállalkozást működtetett. Közben megálmodott egy olyan webes keretrendszert, amellyel referencia nélkül meghódította a legnagyobb magyar vállalatokat.”
Amiről pedig Anton előadásában szó volt:

Milyen a jó informatikus?
ABC módszertan, ami (többek között) arra is jó, hogy prognosztizáld, mikor fog felmondani a munkatársad. Ráadásul ezt a mátrixot az ügyféllel is megosztják.
Modellezés gyakorlatias nézőpontból, minden szempont figyelembevételével.
Modellezési gyakorlat, hogy értsd is miről beszélek.
Következtés: akárhonnan nézzük, minden szempont egyszerre IGAZ.
És még volt sluszpoén: klasszikus projekt szemlélet.
Következtetés: A folyamatos változáskövetés merev rendszereknél óriási költség!!!
A rugalmas (agilis) megközelítés az egyetlen járható út.

Megtudhattuk a jó kapcsolat titkait is, üzleti felhasználó és az informatikus között, aminek fő jellemzői:

Tudatosság
Odafigyelés
Kedveskedés
Meglepetés
Közös programok
Kommunikáció

Az eredmények és a tények (idézet a honlapról):
„[2011. október] A leggyorsabban növekvő magyar technológiai vállalatként került fel az Active Vision az idei Deloitte „Fast 50” lista 19. helyére, öt év alatt elért 761 százalékos bővülésével. Az idén már tizenkettedik alkalommal meghirdetett, a leggyorsabban növekvő közép- és kelet-európai technológiai vállalatokat összegyűjtő Deloitte Fast 50 listára idén 6 hazai cég került fel.
Ahhoz, hogy egy társaság felkerülhessen az összesített Fast 50 ranglistára, számos feltételnek meg kell felelnie. 2006 és 2010 között minden évben legalább 50 000 eurós éves árbevételt kellett produkálnia, székhelyének valamely közép-európai országban kell lennie, saját fejlesztésű technológiát kell alkalmaznia, vagy jelentős összegeket kell költenie kutatás-fejlesztési tevékenységre, továbbá tulajdonosi szerkezetében nem szerepelhetnek stratégiai jelentőségű vállalatok többségi tulajdonban lévő leányvállalatai.
Kovach Anton, az Active Vision alapító-tulajdonosa az eredmény kapcsán kiemelte: rendkívül büszke arra, hogy a tavalyi 3. helyezés után az Active Vision idén ismét tovább tudta javítani a helyezését, és a leggyorsabban növekvő hazai IT vállalatként került ismét a rangos listára.”

Zárszóként: Úgy gondolom, mi pedig méltán lehetünk büszkék Antonra és csapatára.