2014. december 12., péntek

Érdemes-e NetWorks képzésre járni?

Lakonikus rövidséggel: a puding próbája az evés, azaz, ha kijártam, meg tudom mondani. És akkor is, ahány ház, annyi szokás, tehát lehet, hogy ami nekem bejött, az másnak nem és vica versa. Most, durván félidőben, lássuk, hogy is állunk az elvárásokhoz képest? (elvárások és előzmények: [Nyílt nap a Kürt Akadémián: Net-Works 2012. december] [Nyílt nap a Kürt Akadémián: Net-Works (újra) 2014. május])

Elmélet és gyakorlat


Mi a hetedik csoport vagyunk. A Kürtnek - illetve a Kürttel együttműködő külső cégnek - eddig minden Networks csoportját sikerült teljesen feltölteni, tehát nem érdemes arra bazírozni, hogy az utolsó percben kedvezménnyel besurranok, gyanítom, ez a nyolcadik csoporttal is így lesz.
A Networks képzés legjobban az egyetemek és főiskolák elméleti képzéséhez hasonlít. Az előadók előadnak, a hallgatóság meg figyel. Ez a nyílt napokra még inkább igaz. Az első csoportok összetétele - a képzés zárt FB csoport tanúsága szerint - egységesebb volt, mint a későbbiek. A mi csoportunk - durva egyszerűsítéssel - egy harmad IT területről érkezőből áll, aki "marketinget tanul" (én is ide tartozom), egy harmad nagy vállalati marketing és rokon területről érkezik (nem kevesen épp munkahely váltásban), és egy harmad kis vállalkozás kommunikációs szakembere - és a plusz egy százalék CNC-ről vált online marketingre!
Ahogy a tananyag hétről-hétre duzzad, ahogy a jelentkezők alapismeretei egyre inkább szórnak, úgy szebb feladat megfelelő képzés nyújtása. A mi csoportunk számára nem frusztráló előadás közben rákérdezni arra, amit nem ért. Ezt amúgy erősen javaslom is minden utánunk jövőnek, így nem eshet meg, hogy az ember a tizedik percben fonalat veszít és bambán üli végig a két-három-négy órát. Mi annyit kérdezünk, hogy rendszeresen kifutunk az időből. A képzés vezetői ezért már előre figyelmeztetik az oktatókat, akik ezt így-úgy kezelik - ez egy külön bejegyzést is megérne.


Nagyon jó, hogy az előadások szinte mindig az előadás megkezdése előtt letölthetők, hozzáférhetők. Így aki szeret a diákra jegyzetelni, megteheti. Illetve a diák apróbetűs feliratát nem távcsővel kell lesni. Az oktató értékelő kérdőívekről mindjárt szólok. És végül, az előadásokat rögzítik, így aki nem tud részt venni a helyszínen, az sem marad le. És visszanézhető a "hogy is volt, mit is mondott?"

Szerintem ideje lenne a Networks képzést szakosítani, a jelentkezés előtt felmérést végezni, hogy ki miben tudós. Bár az előadások előtt kapunk "kötelező olvasmányokat", de egy-egy cikk vagy videóinterjú alapján nem hiszem, hogy bárki megértené mondjuk a honlapok HTML kódolását - pedig egyes Google-ös előadások értéséhez szinte alapfeltétel.
Fentebb említettem, hogy a kezdeti képzések inkább előadás jellegűek voltak. Nálunk szinte minden második héten akad valami apróbb, csoportos gyakorlat, ami mutatja, a képzés szervezői igyekeznek az ilyen igényeknek megfelelni. Csak épp egy végigvitt gyakorlathoz húsz perc kevés, az ezt követő 3-5 perces beszámolók meg ... hát komolytalanok. Oké, nem komolytalanok, de mélységi megvitatásra, kifejtésre nem alkalmasak. Amúgy volt wiki szócikk írás, mint gyakorlat, itt ez a blog is, mint gyakorló terep, nem is szólva az FB hirdetésről, amivel a nyílt napra invitálják/juk a következő csoportok hallgatóit. Ez utóbbi a legteljesebb gyakorlat - aminek, szerintem, értelme is van.
Én a szervezők helyében elgondolkoznék egy gyakorlati képzésen is - Google Analytics, AdSense, FB -hirdetés, -analitika, Twitter, Wiki, én nem tudom mi... A gyakorlatok másik nehézsége, ezt, mint gyakorlati képzéseket vezető tudom, hat-nyolc embernél többet együtt tartani nem lehet. Harminc embert képtelenség, vagy rettentően lassan halad az oktatás. De ez nem az én feladatom...

Oktatók minősítése
Kik adnak elő? Az előadók egy része az adott terület szakembere, "guruja". Ez persze nem minden esetben jelenti azt, hogy jó előadó is. Akadnak olyan előadók is, akik egy-egy speciális területhez értenek, ahol, mit ad Isten, épp start-up vagy egyéb vállalkozásuk van. Itt - a mi esetünkben - többször is leverődött a léc, a területről keveset, az adott start-upról sokat tudtunk meg.
Az előadásokat követő kérdőívvel kapcsolatban két gondolat bánt engemet. Az egyik, hogy egy "online marketing"-et tanuló csoportban miért csak a hallgatók negyede-harmada tölti ki rendszeresen a kérdőívet. Amúgy az is érdekes, ha már itt tartunk, hogy a csoporttársaim közül neten kevesen hagynak napi "lábnyomot" maguk után. A másik maga a kérdőív.
"Ha részt vettél a 2019. november xx-i NET-WORKS előadáson, mennyire találtad hasznosnak, értékesnek Erős Pista előadását?" A választ 1-5 skálán adhatom meg, "öt" a maximálisan, "egy" az egyáltalán nem. De hogy értékeljem, hogy ugyan az oktatott anyagot tökéletesen ismerte, de a szlájdjai hat évvel ezelőttiek voltak - azaz nem készült, mert több esetben is jelezte, hogy a látott adatok már nem up-to-date-ek. De viszont világosan, közérthetően mutatta be az anyagot, viszont egyáltalán nem vette figyelembe, hogy a csoport a tizedik percben fonalat vesztett, hiába kérdezett... akkor ez most hanyast érdemel?
Némi segítség az értékelést visszaolvasó oktatónak, hogy három további kérdésre válaszolva árnyalhatjuk az osztályzatot. (Volt-e olyan téma / kérdés / terület, amit az előadó nem vagy csak nagyon kis mértékben érintett? Mi volt a leghasznosabb, legfontosabb, amit az előadó adott neked? Ha bármilyen észrevételed, javaslatod, gondolatod van ezzel a képzési nappal kapcsolatosan, kérjük írd meg nekünk!)
A képen látható kérdéseket az Apple képzések után tesszük fel a hallgatóknak. Azért is osztottam meg, hogy valami hasonlóvá legyen a NetWorks képzés kérdőíve is, ez könnyíti az értékelő munkáját, de a visszajelzést olvasó oktató számára is hasznosabb.
Vidám grafikon amúgy az eddigi oktatóink értékeléséről:

Berényi Konrád kétszer adott elő.


Mire készülj, ha jössz?

Arra, hogy ez nem lesz elég. De pont azokat ismered meg előadóként, akik személyesen, vagy cégük szolgáltatásaival kínálnak majd megoldást a te kérdésedre, problémádra.
Kérdezz bátran! Fizetsz azért, hogy itt lehetsz, váltsd tudásra minden betett filléredet! ÉS kommentben a csoporttársak még további érveket készülnek felsorolni :P

"Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon." - ugye, Kapitány?